Ma egy barátomtól hallottam (ajándékba kaptam) egy elég jól hangzó
bölcsességet, amit valójában én is így gondoltam/ok, csak ama előbbi fontos tulajdonság szűkében nem fogalmazódott meg ilyen nyíltan és kristálytisztán bennem, csak lappangott illetve inkább másképp', talán kacifántosabban és szétszórtan volt jelen.
De most összerakódott!
Ugyan nem hatalmazott fel arra, hogy bárkinek is tovább adjam, de mivel érdemes és ajánlatos elgondolkodni ennek a néhány szónak a tartalmán, talán megbocsátható..
"Két ember létezik. Az egyik magáról beszél. A másik a világról beszél.
Az előbbi akkor is magáról beszél, amikor a világról beszél. Az utóbbi akkor is a világról beszél, amikor magáról beszél."
Két világnézet, felfogás, viszony, attitűd ... mégis milliárd fényévnyi a távolság közöttük. (értéktelen-értékes)
Annyira zseniálisnak érzem az idézetet, hogy azt gondolom, támadhatatlan.
Nem lehet rásütni, hogy sarkosan fogalmaz, vagy hogy szélsőségekben vázolja az emberi személyiséget.
Van, amit nem lehet árnyalni.
Van, ami nem ismer fokozatokat.
Van, ami yin és yang ... igen és nem ... férfi és nő ... jó és rossz ... ég és föld ... fényesség és sötétség ... és nincs alternatíva! Nem kell, hogy legyen!
Nem véletlen az ellentét-pár! És az sem, hogy nincs az egyik a másik nélkül! És, hogy ütköznek és harcolnak ... az örök időkig!
Felszín a tartalom ellen! Még is egyensúly van! És egység!
Paradoxon!!!!
Isten éltessen Csóri Miklós, barátom, tanárom! :)