Summa

Szergej:

Furcsa év volt..
Sokáig szótlan.
De mindenféleképp az eddigi leghektikusabb.
Magasságok és mélységek.
Az ember persze a jóra emlékszik inkább.
A legfontosabb az volt, hogy újra megtapasztaltam egy érzést, ami olyan régen volt, hogy talán igaz sem volt.
De csak szemhunyásnyi időre.
Ez az érzés a sok szörnyűség közepette maga volt az Élet.
Végre éltem!
Eleinte el sem hittem. Csodának éltem meg. Mert az volt. Egy álom.

A földkerekség legszebb Valósága idézte ezt elő.

Sosem felejtem!
Milyen hihetetlen! Az olyan kis nüanszok, mint a szükség és fontosság érzése az égbe repítik az ember fiát, aki rögtön értelmet lát, jövőt, terveket, reményt, boldogságot.
Teljességet.
Talán sosem éreztem még ilyet. Ilyen intenzíven. Ilyen szájharapósan.
Őszintének tűnt.

Mekkora fájdalmak bújnak meg a múlt idő "t" jelében!
Szinte elviselhetetlen.
Az égből a föld alá.


Irina:

Köszönöm a szemhunyást!
Fontos voltál!