most

csak úgy x

utolsó szál

raszta

rizibizi

Balu

ez nyilván valamilyen virág

pitypangevő

mézcsinálódás egyedik lépése

Sirius

csak úgy C.

ipolyvarbói templomtorony

támadja a zöldet

meditatív

realista manifesztum - bár nem egy Malevics

terelgeti nyáját

ez egy virág

izék

mikrofonok

hópehelygép

csak úgy zwei

Robinson szigetek

Jobbágy Kata és a Dráma Szutra

nyírjesi vadállat

gyilokok

négyes tó (de szép neve van!)

ház a tónál/ban

lengyelhon menet közben

ostroleka-i gálamb

Jakob

Pernille

csak úgy I.

bűvház - díszletezési állapot

Robinson szigetek - a tó

Nyírjes - nyírfák nélkül

kert

Szilaj és Gréti

autós lepke - elfújta

zöld

ez is

megint kert

jó reggelt, Kaliopé

egyszer csak odajött hozzám egy hely
..
bordázottan macskás teste jellegzetesen visszhangzott panírozott bőröm és az erősen kordábantartó, malteros zárójelek okán
lehelete hűvösen cirógató, pillantása irreleváns
gondolatban kihegyezett ceruzacsokrot nyújt felém múzsának mutatván magát
- nyilván merő tévedés azt hinni, hogy ez illúzió -
egy épp'hogy parázsló tűzfal szépen tagolt tekintettel némán végigkíséri az alattam ütemesen vonagló járda cikk-cakkos bordűrjét
néhány, szerelemről álmodó, kipöfékelt gőz-gomolyag óvatosan megemeli szárnyaitbontogató szembogaram, hogy aztán a szertefoszló érzést mélyen, ellentmondást nem tűrő módon belém vésse
a levegőben egyenlőre csak bódító mályvacukor hömpölyög megízesítve a leszűkített kis magánpanorámám
de az álmosságból kinyújtózó gerinceken már át-átbukdácsol néhány gyöngyháztüske
végül az egyre sűrűbbé váló szilánkok egyszer csak kipukkasztják a tudatomra telepedett szaténszerű szappanbuborékom
a hely tompán arcon vág: "Jó reggelt!"

indulnék egy úton

szárnyam szegem, ha maradok
városom jól megcsócsált szegletén
zsebrevágva csusszanok
egy használt boros pohár peremén
a csepp lepördül és én hagyom, hogy áztassa a nyakamat
gáncstól görnyedt indulásom nyilván nagyon furán hat
bár szájszél't csípő nektár ugyan nem mutat ma kiutat
de vár a vár és körbe minden lelkes lény reményt kutat

innen el

hívogat a nagy vadon

hogy levest főzzön belőlem

mennék én, de nem tudom

bár, úgy vagyok, hogy: Felőlem!

megfőve, de boldogan

hajtanám a karikám

billegetném magam mohón

mint csíz a csupasz körtefán

elhúzva

a kérdőjel a fejembe' már olyan nagy
hogy a verembe landolván egy mandolinra
tekeredve játsz'nám el az énnótám

nem-e?

ismét színház
csak most keletre vitt az út
"terasz" volt a mű
kissé kiforratlan, néha vontatottan szájbarágós és fölöslegesen frivol, de egy-két sziporkának és alapvetően jó figurának köszönhetően élvezhető
persze a szék elfoglalása előtt az első ösztönös tett a színhely feltérképezése volt ... már nem megy másképp
a fények, a díszlet, a nézőtér, a hang, a színek..
"terasz"...időben és helyrajzilag behatárolhatatlan közeg, amely egyébként bármi lehetne, ami feltételezi az egyetlen állandót: "nagyfröccs tisztán"
a hely szelleme (közönség) - úgy gondolom (főleg a tapasztalás okán) - nem ismeri a kritikát, pedig nem ártana ... de ugyebár mifelénk ez nem dívik ... csak hát akkor mitől lesz jobb bármi is?!
mindenesetre én vevő leszek egy tizedik előadásra is minimum a viszonyítás kedvéért ... hátha beérik

paradox I. és II.

egy magányos, néma napsugár szénné éget
egy - a cipőm orrára tévedt - leborult szivarvéget

hangtalan arcomból
arctalan hang szól

nekem a riviéra

- államtitkárimálygaluskaleves
- első pipe névre hallgató tilinkó 10 perc alatt
- szivar másodjára
- mexikói másnap
- Dsida és Vonnegut
- Katie Melua folyton, mindent mellőzve
- Erdélyi kávé
- engedem, hadd menjen
- mariachi duó
- Jamaica a Jamaicaiaké gyorsan
- Csopak
- ihletetlenségből adódó különbözeti tényező = írástalanság
- keresgélés (önféle ... iszonyú nehezen)
- antikváriumok
- régiek újra ... és ez jó

Nem szoktam idézni, de mivel Dsidát olvasok és bejön ezért muszáj.

A tücsök cirregve fölneszel.
Testem hűs álmokat iszik.
Apró csillagos éjtündérek
a szívemet hozzád viszik.

Parányi szekérre fektetik,
pihék, mohák közé, puhán,
befödik zsenge nefelejccsel
s lehelnek rá éjfél után.

Húzzák, lassú nyüzsgő menetben
- szemükben harmat, áhitat -
csigák s iszonyú nagy füvek közt,
a sárga holdvilág alatt.

utolsó utáni mohikán

én

na ezt bővebben kifejtem ... majd
egyenlőre csak a cím és a gondolatmegmaradás törvénye miatt nyitottam meg eme bejegyzést
...
..
.

és innentől a folytköv!

Soha nem voltam az az ember, aki elvárásokkal él maga felé, csak önmagamért, az én-engem-nekem szellemében. Nem támasztottam olyan követelményeket, amelyek nemteljesülése esetén saját magammal kellene összetűzésbe keverednem. Elfogadtam azt, ami rendeltetett. Eddig, ami önmagamat illeti.
Ellenben, ha másvalaki is becsúszott a képbe, akkor ösztönösen működött a magamnak-magammal való megfelelés.

a Városkapu

épp mikor tizenkettőt ütött a horizonton a megsárgult égitest
egy ponton
-banánhéj által megszelídült lépés- (!) .. s az utam folytatom

míg ők ott lenn ketten felváltva haladnak
békésen az első békejobbot nyújt a balnak
addig én nézem a rengeteg suhanó paripát
hogyan dúdolnak sok fekete füstkarikát
mellettem a földből a magasba klasszikusok néznek
máshol a szikár szörnyek átkos keletet idéznek
és az arctalan lények monoton hulláma
söpri fel a járdát a mocskon át ugrálva
egy lágy amorf hanggal old fel a hevület
mert megpezsdül bennem az agysejtvegyület
látva a láthatót elmaradhatatlanul
magasból az arcomra életszínvonal hull
keresetlen szavak közt keresem a szót
mert szép kátyúkat elrondítva szennyez az út
melyen illúziót sugárzó, vágykeltő objektum
közeledve felém azt magamba fordítom
bár jól tudom mindez reménytelen falat
mert most mindent elfoglal a két hátsó gondolat
de!
ott az elnyűtt eszme lénye trafikból erőszakot vesz
majd a nép szikkad szavát lobogtatva dönti le a szeszt
és sarkon hagyva nyálát kontrát szelektálva
más hangján üvölti, hogy miről szól a fáma

majd egy magányos, néma napsugár szénné éget
egy - a cipőm orrára tévedt - leborult szivarvéget

aspektus

ha
egy vers nem rímel
az a verselő rémál
ma

Imágó

használt ruha a délibábon
magányos tánc a déli bálon
kihunyó tűz a vízöntő világon
Ipoly helyett tiszavirágom

Ensemble, c'est tout

Szergej:

ami múladoz' estére
felszakad reggelre

fura és érthetetlen ez a folyamatos körforgás
illetve érhető, de kellene, hogy legyen határa ennek a végenincs deja-vu áradatnak
már az is nonszensz, hogy többször visszatér
hol a gomb, ami leállítja ezt a programot?

estére mindig tisztábban látok és már maga ez a tény is nyugtató ... ideig-óráig
de a másnap félelmetes
főleg az álom és ébredés határának pillanata, mert onnantól kezdődik minden előről, pediglen tisztázódott, aminek tisztázódnia kellett
mégis
talán a vágy a reményre .. ez lehet a magyarázat
hát igen, néha elég gyilkos dolog tud lenni ez az emóció .. pláne így együtt a kettő
brutális páros és kegyetlen
csak ne lennének olyan tisztán felidézhetők a hangok, képek, illatok, formák

túl sok idő jut gondolkodni
ami ráadásul soha nem is állt jól


Irina:
ez így nem megy..
..és tévedés volt

Szergej:
tudom

belőlük sohasem elég

néhány pillanat a Gondozó-ból

Színházkodni voltam ... mert előjött belőlem az iszn (szinte folyton ezt csinálja). És mert muszáj próbálkozni. És mert hiányzott az új közeg. És mert reset-elni kell!!!
Jó volt, bár nem sok fűszálat tettem keresztbe..hármat-négyet! Solymossal eldurrantottunk elég ámátőr módon egy lámpát. Ez egy kicsit megpecsételte az este hangulatát (a "szakmaiatlanság" okán), bár hamar túllendültünk, mert megoldottuk a hiátust. És mert lecsúszott egy-két begre ital is a gallér mögé. És mert új kedvencem lett, a Dráma Szutra. És mert szuperek voltak az előadások. És mert jó volt fotózni. És mert jó volt barátokkal találkozni.
A hely a puritánsága ellenére elég izgalmas ... gyakorlatilag a lehetőségek tárháza kellő mennyiségű fantázia megléte esetén .. de az meg akadja dögivel!
A kedvenc zöld pólóm bánta csak meg az egészet! A Leonardo da Vinci-ben várakozik..és esze ágában nincs hazastoppolni!