ha hirtelen kell válaszolni, akkor:
- mindig és egyfolytában és persze és jóhogy, naná
- de máskülönben meg (paradoxon) lehetetlen, nem valós és különben is, á-áááááá, soha, egy nagy túrót
nehéz feloldani ezt az egyszerre jelenlévő, mégis logikusnak és jogosnak tűnő kettősséget, mely valószínűleg minden emberben benne leledzik látható vagy rejtőzködő módon, és minden gondolkodni merészelőben felvetődik, mint dilemma minimum az ellentmondás okán
nehéz már csak azért is, mert a fenti reakciónál jóval árnyaltabb és cizelláltabb válaszok is léteznek, amik helyzet és alkalomfüggők is ráadásul.
az azonnali válaszok átgondolása után persze elkezdenek özönleni a gondolati absztrakciók, miközben, ha nem is teljesen igaz, de többnyire valós megállapítás az, hogy az alkalmazkodás, mint valamiféle érzelmi akció nélkülöz minden logikát
persze meg lehet közelíteni teológiai szempontból is a "problémát", de ahhoz viszont apró, jelentéktelen, áttetsző pontnak érzi magát az ember, miközben valójában igen jó irányból igyekszik hozzáférkőzni a megoldáshoz és sejteni is véli azt
alkalmazkodni kell az alkalmazkodás alkalmazásához és megfelelő időben történő helyes értelmezéséhez és kivitelezéséhez...de ez meg már valamiféle szuperelmélet, mint a relativitás meg a kvantum együtt hatszor kifordítva és vissza, mindez a reciprokával gyökalávonva a kettesszámrendszerben kizárólag plazma halmazállapotban és ha lehet mezítláb, de mindenképpen zsíroskenyérrel a kézben
talán ennyire mégsem kéne...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.