el-elevickél az ember parányi kis boldogságfröccseivel, amiket úgy ízlelget nap nap után, mint valami soha visszanemtérő, egyszeri valamiket...kapaszkodók, mozgatók, ihletők, nyugtatók ezek
de amikor beüt a való, akkor szertefoszlik azon nyomban minden egyes csepp
elillan, jelentéktelenné válik...és ott marad az ember..egyedül..(a hitével)
mihez kezd az ember az idővel, ami megadatik?
hogyan osztja meg?
kivel?