nehmen sie platz

Szergej:

rossz a kedv
illetve semmilyen, de az íze keserű
újabb mélypontját éli meg a magányom
csalódott vagyok .. általában is, de főleg magamban
se kutyám, se macskám...barátom sincs .. senkim sincs .. ez a száraz tény .. leírva nem olyan elkeserítő, mint megélve. Ezt nem választottam .. nem is akartam.

Ideig-óráig, hetekig-hónapokig találok magamnak magamról visszaigazolást .. tetteimre, gondolataimra, álmaimra, ötleteimre, érzéseimre .. de ez egy idő után kevéssé válik .. kevés a magamnak való megfelelés, kevés a magamnak való lét! Jövőképtelen! Munkáért, karrierért, hobbiért élni pótcselekvés. Hibáddzik az élet veleje, a lényeg, amiért érdemes megszületni és tartalmasan élni. Olyan ez, mintha csak fénnyel táplálkoznék .. eleinte persze jó .. felmelegít, D-vitamin, nyugtató, világos, de .. de csak ennyi, ezzel csak vegetálni lehet. Irtózatosan kevés.

Kimerültem.
Nincs kinek megosztani magam.
Nem tudok részesülni a másikból.

Alapvetően olyan vagyok, aki egészséges módon szeret a másiknak (kölcsönösen) megfelelni, kedvében járni .. közösen lenni egy! És szeretek visszaigazolást kapni ..jó-e az, amit csinálok?! ..elfogadható vagyok?! ..lehet-e ezt a tetőtől-talpig lévőt kedvelni?! ..szimpatikusak-e a gondolataim, érzéseim?! Évek óta nem volt ilyenben részem, ha volt is, talminak bizonyult .. és persze már egy kedves érintés is sohamegnemtörtént halucinációnak tűnik. Emlékekből élni ráadásul szánalmas is.

Még egy istentelen embernek, még egy legutolsó senkinek is megadatik egy barát, egy társ, egy család, egy gyermek.. Azt például fel sem tudom fogni - mert hihetelen, mert elérhetetlen - milyen lehet hallani: Apa! A világ legcsodálatosabb érzésében nem lesz részem soha, nyilvánvaló! Felfoghatatlanul borzasztó..

Elgondolkodtató, mitől vagyok én kevesebb még egy hitvány embernél is; mit csinálok rosszul, mit csinálok nem jól, hogyan változzam és mivé? Melyik részemmel van gond? Kívül? Belül? Mivel van a probléma? Hogy oldjam fel? Mit? Hol keressek? Kit keressek? Ne keressek? Várjak? Tapsra? Mire? Meddig?

Nyilván egyszer el kell fogadnom, hogy nekem ezt a lapot osztotta a jó Isten. Meghajolok..őszintén.
Reményhullámok néha megdobnak, de nem tudom, hogy nem önámítás-e ez. Önbecsapás?! Kínzás?!
De azt hiszem, tudok ezzel élni .. csak néha keseredem el. És mindig találok egy újabb pótcselekvést, amivel tovább tuszkolom magam előre.
Főnix lét. Időnként elégni rossz. Szerencsére gyors a láng.

Egy kicsit sajnálom, hogy nem vagyok együgyű, akinek nincs kialakult ideája a boldog életről .. kár, hogy nem kizárólag a fizikai világnak élek .. kár, hogy földhözragadt célok - munka, papír, hasonlók - elérése nem motiválnak annyira..
Mi a mércéje a jó életnek? A pénz!? A létbiztonság!? A munka!? ..kérdem, mert hogy mindenki ezt sugallja, mindenki ezen rugózik (bevallottan vagy nem tudatosan)

Olyan furcsa, hogy olyan szavak, mint a hűség, a szó legtisztább értelmében vett szeretet, az őszinte törődés vagy az elfogadás lópikulát sem érnek. Nem használják. Lecserélhető a másik, mint egy tárgy.

Elavult márkának érzem magam, abból is egy gyenge szérinak. Gyenge a brand. Még is fura, hogy a nálam silányabb, működésképtelennek tűnő cuccok a kelendők.
Brand a lelke mindennek.

Irina:

Balektáncos