Az imént fedeztem fel újra régi nagy kedvencem. Már napok óta ott motoszkált a fejemben a gondolat, hogy elő kellene keresnem a vávává-t, azt a jó keménykötésűt, azt a masszív kis szellemkép könyvet. Vékonyka, de benne van minden. Jézuska kiscsizmája, a lakkos karmú karcsú kacsók, a forró liliom, kevély Pozsony vára, a csillogós vadak, a görcsbe repülés…
Meg van-e még vajon?
Kölcsön adtam?
Visszakaptam?
Elhagytam?
Meg sem volt?
Aztán a könyvespolcra pillantva nem tudatosan, de szinte azonnal Őrá pillantottam.
A gerincén egy árva betű sincs, mégis tudtam, hogy Ő az. Nem tűri a tetoválást.
Egy néhánysorosa a mai napig megvan a fejemben, ezt mondogattam, ízlelgettem addig a pillanatig, amíg – ki tudja hány év után – meg nem pillantottam újra a fehér lapon bal oldalt. Tudtam, hogy ott van. Ott hagytam legutóbb.
Olyan jó érzés volt találkozni Vele, mintha egy régi, a szívemnek nagyon kedves ismerőssel fújt volna össze a szél. Természetesen a legpajzánabb öt sor Ő a világon, aki a legízlésesebben van felöltözve. Aki nem bánt, nem sért, csak jó kedvre derít, mert a világ legjobb dolgáról mesél.
Rövid szoknyája van a szerelemnek,
olyan rövid szoknyája van a szerelemnek,
ha fúj a szél, ha fúj a szél,
kilátszik a szíve ennek a
világbetegyemnek.
(Szarka Tamás – Vávává: Rövid szoknyája van a szerelemnek…)
...és ha bár valóban a legjobb dolog, de…
néha szép vagyok nagyon
néha elbukom vakon
abban a rózsaszín ködben
megfájdul
Ha hagyom!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.