sohase - mégis

Irina:

Egó.

Az első szó, ami magamról eszembe jut.

Ha (!) arra gondolok, amin éppen most (is) gondolkozom ...

Valami miatt eszembe jutottak régi kedves férfiak.

Az egóm miatt, hogy bizonyítsam magamnak: "Én régen sokat markoltam belőletek, régi férfiak"

Sorba merültök fel, egymás mellett boldogan. Csak engem imádva.

És akkor én is egyenként imádok. Így jó emlékezni.

Mert ilyen már nem lesz többé. Átléptem rajtatok...

… és Ti rajtam, de tudom, hogy az én rajongásom nagyobb volt.

Ez az én emlékezetem, itt a királynő én vagyok...

Azt hittem békés vagyok, nyugodt állandó.

De..nem...

Először Te villansz fel...az ahogyan ülünk a házunk előtt a padon, sötét van, hideg van. Én remegek, remélem, hogy elkapsz és megcsókolsz. De nem kapsz el, mert nem vagy olyan...

Te úgy vagy jól, ahogy vagy. Úgy szeretlek, ahogy vagy. Félősen.

És mikor ezen emlékezem, érzem, nagyon szerelmesek lettünk volna. Egymásba.

És boldogok is. Egymásba bújóak.

Feltételes mód. Felesleges mód...

Szergej:

Volt egy padunk.

Egyszer ültünk csak rajta.

Többre vágyott az az ülőfelület. Érezte, de nem tudta, hogyan lehetne segítségemre.

Igen, hideg volt és reszkettünk. A bizonytalanságom pedig egyre csak erősebb lett nálam.

Tetszett a zöld kesztyű, a fülcimpa, a tincs illata, az izgalmad, a remegés...és a szád. Főleg a szád, Irina.

Szeretni akartalak, csak Téged ... mindig és egyfolytában és örökké és kezdettől fogva és senki mást ... és …

… és becsuktam a szemem …

… egy pillanatra talán.

Hirtelen elmúlt minden … a remegés, a hideg. Nem volt se tér, se idő, csak mi ketten és a padunk.

Megcsókoltalak.

Én. Téged.

Mert akartam, mert kellett, mert muszáj volt.
Nagyon forró volt és finom.

Egymásba bújtunk egymillió éven keresztül.

 ...

De hirtelen mintha megingott volna a pad, az a szikár, vasbetontalapzatú, mindig masszív pad...kinyílt a szemem. Megint önmagam voltam. Szergej.

Az idő persze nem állt meg, bár talán Velünk ott kivételt tehetett volna, mert az a bizonytalanul félős, de mégis izgalmas pillanat jobb volt annál, mint ami végül lett.

De úgy hiszem, nem történhetett volna másképp.

Ez adatott: egy emlék.

Egy emlék, ami majd idővel megkopik, mint a deszka.

Volt egy padunk.